Hírek, információk



MONACObet-Liga: Komáromi győzelem Liptószentmiklós ellen!

2024-03-02 18:22:01Győzelemmel kezdte a tavaszi idényt a KFC, mely 2:0-ra kerekedett felül Liptószentmiklós csapatán.

Radványi Miklós vezetőedző a Dlubáč – Šmehyl, Špiriak, Šimko (C), Adayilo, Adamec, Németh, Nagy, Ganbold, Bayemi, Sylvestr összetételű csapatot küldte pályára, míg Laky – Pastorek, Janjič, Turčák, Ovšonka, Tóth G., Voleský, Kmeťo és Eckl a kispadon kaptak helyet.

Az első félidő egyértelműen a komáromiaké volt. Šimko már a 3. percben megszerezhette volna a vezetést, de fejese épp a felsőléc felett száguldott el.Tovább..

MONACObet-Liga: Megkezdi a tavaszi pontvadászatot a Komáromi FC

2024-03-02 18:18:03Nagy reményekkel vág neki a tavaszi idénynek a Komáromi FC. A lilák hétpontos előnnyel teleltek a tabella élén, most pedig mindenki érdeklődve várja, hogy sikerül-e megtartani, vagy esetleg akár növelni is előnyüket.

Míg az eddigi években viszonylag szolid célokat tűztek ki maguk elé a komáromiak, idén a szurkolók és a csapat számára is egyértelmű, hogy a bajnokság megnyerése az elvárás, és ezzel együtt a feljutás a Niké Ligába. Eddig hiányzott az ehhez szükséges infrastruktúra, most azonban a felújítás alatt stadion főpályája már kész, nyárra pedig várhatóan a lelátók is teljes mértékben elkészülnek, azaz megfelelnének a SFZ általi elvárásoknak.Tovább..

A KFC elnöke: Egyelőre minden úgy megy, ahogy megterveztük és megálmodtuk

2024-03-02 18:11:14Tíz éve még a negyedosztályban rúgták a bőrt, most pedig a másodosztály tabellájának élén telelnek a komáromiak. A lilák annak ellenére hozták ősszel a jó eredményeket, hogy minden meccsüket idegenben játszották., hisz stadionjuk felújítása miatt hazai mérkőzéseiknek Vágsellye ad otthont. A komáromi álmokról a Szlovák Labdarúgó-szövetség honlapján beszélgettek Baráth György klubelnökkel, aki megbízatási időszakának tökéletes zárásaként élné meg az első osztályba való feljutást és a felújított stadion átadását.Tovább..

Komárom vs. Komárom - Utolsó téli felkészülési mérkőzését játsza a KFC

2024-03-02 18:10:14Mint ismert, a szlovák országos másodosztály tabellájának élén telet a Komáromi FC. A Radványi-legénység hétpontos előnnyel várja a tavaszi rajtot, miközben szombaton utolsó felkészülési mérkőzését játsza a Komáromi VSE ellen.

A lila-fehér keret csak minimális változásokon esett át a téli szünet alatt, nem sok új arcot jelentettek be, az utolsó név azonban elég hangzatos.

Jakub Sylvestr ugyanis válogatott tapasztalattal rendelkező játékos, így nem csoda, hogy felkeltette a szlovák sportsajtó érdeklődését is leigazolása.Tovább..

Harmadik felkészülési mérkőzésén is győzött a KFC, Novota szerint nagyon jól dolgoznak a j

2024-02-12 19:43:24Szerdán harmadik felkészülési mérkőzését játszotta a Komáromi FC, ezúttal az Opus Tigáz Tatabánya otthonában léptek pályára a lilák. A találkozó előtt Novota János, a komáromiak kapusedzője nyilatkozott a klub YouTube-csatornáján a felkészülésről.

Novota elmondta, hogy a téli szünet után a játékosok kipihenten érkeztek vissza Komáromba. A KFC-nél már elértek a felkészülési idő feléhez, Novota János pedig sikeresnek értékelte az elmúlt hetek munkáját.Tovább..

Jól halad a komáromiak felkészülése, Radványi Miklós egyelőre elégedett védencei teljesít

2024-02-12 19:42:26Mint ismert, január 8-án megkezdte a felkészülést a Komáromi FC. A szlovák országos másodosztály éllovasa eddig két felkészülési mérkőzést játszott, és két új játékost is bejelentett már. Az elmúlt három hét tapasztalatairól beszélt Radványi Miklós vezetőedző a klub YouTube-csatornáján.

Sajnos pár játékosom még mindig sérüléssel bajlódik, úgyhogy az egész keret nem tudja elvégezni azt a megterhelést, amit elterveztem. Tulajdonképpen most fogjuk befejezni a fizikális felkészülést, most vagyunk a csúcsán.Tovább..

Győzelemmel kezdte a felkészülést a KFC, góllal mutatkozott be friss igazolásuk

2024-01-22 20:47:43Mint ismert, a Komáromi FC január 8-án kezdte meg a téli felkészülést. A szlovák országos másodosztály tabellájának élén telelő együttes az elmúlt napokban két új érkezőt is bejelentett, január 20.-án pedig első felkészülési mérkőzését is abszolválta.

Amint arról korábban beszámoltunk, a komáromiak nyolc felkészülési mérkőzést terveztek be az elkövetkező időszakra. Első ellenfelük a harmadik ligában érdekelt FK Slovan Duslo Vágsellye volt.Tovább..

Megkezdte a felkészülést a KFC, ismertek a felkészülési mérkőzések időpontjai is

2024-01-08 20:34:11Néhány hetes pihenő után január 8-án megkezdte a felkészülést a szlovák országos másodosztály tabellájának élén telelő Komáromi FC. A liláknak mostanra nem titkolt céljuk a II. Liga bajnoki címének megszerzése, amire jelen állás szerint minden esélyük megvan. Radványi Miklós vezetőedző hétfőn már megtartotta az idei év első edzését védenceinek.

Mint ismert, a komáromiak egy remek ősz után hétpontos előnnyel vezetik a tabellát a második helyen álló FC Tatran Prešov előtt, miközben tízpontos az előnye a harmadik Pozsonyligetfaluval szemben.Tovább..

Šimko: Jó közösség vagyunk, hiszek a feljutásban

2024-01-08 20:33:08Ősszel rendkívül értékes tagja volt a Komáromi FC csapatának. Bár védő, hat gólt is szerzett, többek között az ő találatának volt köszönhető a Homonna, Puhó és Igló elleni győzelem is. Martin Šimko, a KFC 25 éves kapitánya a 2023-as év őszi idényének álomcsapat-ankétjában mind a 16 résztvevő edzőtől kapott szavazatot, egyedüliként az összes játékos közül. A játékossal a sportnet.sme.sk készített év végi interjút. Šimko az interjúban elárulta, hogy meglepte őt az edzők választása.Tovább..

II. Liga: Mesterhármas és 13 fordulóig tartó veretlenség

Ilyennek látta a KFC-t az őszi idényben a szlovák sportsajtó

2023-12-20 21:20:43Mint ismert, már hetekkel ezelőtt véget ért a II. liga őszi idénye, melyben a szurkolók 135 mérkőzést nézhettek meg, melyeken 412 gól esett, valamint öt edzőváltásnak is tanúi lehettünk. Természetesen a szlovák országos másodosztály nem csak száraz tényeket, hanem érdekes pillanatokat is hozott.

Ezekből válogatott össze nemrég a sport.sk egy tucatnyit, amiből kettő is a tabella élén telelő Komáromi FC-hez kapcsolódik.

Három mesterhármas egy fordulóban

Míg az előző idényben egyetlen mesterhármast sem sikerült összehozniuk a játékosoknak, a 2023/24-es idény őszi felében egy forduló alatt sikerült hármat is.Tovább..

1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.13.14.15.16.17.18.19.20.21.22.23.24.25.