Hírek, információk
II. Liga: Harcos, feszült meccsen szerzett három pontot a KFC
2023-10-15 10:55:21Újabb győzelmet szerzett a Komáromi FC. Ezúttal Puhó csapatán kerekedtek felül a szlovák országos másodosztály aktuális bajnokságának 12. fordulójában. A tabella első és harmadik helyén álló két csapat találkozójára több mint 900 néző volt kíváncsi a helyszínen.
A KFC már a 8. percben megszerezte a vezetést Šimko révén egy rögzített helyzetből. A harcos, feszült mérkőzésen nagyjából kiegyenlített játék folyt. A komáromiak láthatóan saját játékukat játszották, magabiztosak voltak támadásban és védekezésben is.Tovább..
II. Liga - Németh duplájával szerzett újabb győzelmet a Komáromi FC
2023-10-10 22:08:11Szombat délután hazai pályán, Vágsellyén fogadta Vágbeszterce csapatát a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály 11. fordulójában.
A KFC bár dolgozott ki helyzeteket, ezek egyike sem volt túl veszélyes. Az első komoly KFC-helyzetre a 40. percig, az első gólra pedig a 43. percig kellett várnia a futballszerető közönségnek.
Először Horodník centere érkezett tökéletesen Ganbold fejére, Hodál azonban remekül remekül reagált, majd Voleský indításából Bayemi adta középre Némethnek, akinek lövését már nem tudta védeni a vendégek kapusa.Tovább..
II. Liga: Leigázta Somorját, simán nyerte a csallóközi derbit Komárom
2023-10-02 20:34:56Vasárnap délelőtt Somorján lépett pályára a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály 10. fordulójában. A csallóközi derbit nagy érdeklődés övezte, a hazaiaknak azonban nem volt okuk örömre.
A KFC ugyanis úthengerként ment végig a DAC farmcsapatán. A lilák egyelőre veretlenek a bajnokságban, eddig csupán két pontot vesztettek múlt héten Miava ellen. Favoritként léptek pályára és már a 22. percben megszerezték a vezetés Ganbayar Ganbold találatával.Tovább..
Slovnaft Cup: Tóth mesterhármasával és Puska duplájával továbbjutott a Komáromi FC
2023-09-28 21:27:07Szerdán a selmecbányai FK Sitno vendége volt a Komáromi FC a Slovnaft Cup harmadik fordulójában.
A komáromiak egyértelmű favoritként léptek pályára, Tóth Gábor révén pedig rögtön az első percben meg is szerezték a vezetés. A hazaiak a 10. percben Tesák góljával még egyenlíteni tudtak, ezt követően azonban beindult a komáromi gólgyártás.
A 19. percben ismét Tóth Gábor volt eredményes, a 28. és 31. percben Puska duplázott, majd Tóth Gábor a 45.Tovább..
II. Liga - Megszakadt a KFC győzelmi sorozata, de továbbra is veretlen
2023-09-24 21:46:58Szombaton Miava együttesét fogadta a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály bajnokságának 9. fordulójában. A KFC múlt héten már történelmet írt, miután a bajnokság történetének első csapataként sikerült az első nyolc mérkőzést hibátlanul, teljes pontszámmal abszolválnia.
A vendég Miava a tabella 4. helyéről vágott neki a mérkőzésnek, így egyértelmű volt, hogy nem lesz könnyű dolga a Radványi-legénységnek. A mérkőzést a lilák kezdték jobban, határozottan letámadtak, nem nagyon hagytak helyet a vendégeknek.Tovább..
LIVE: KFC - Miava
2023-09-23 14:13:45A mai KFC - Spartak Myjava mérkőzést itt követheti:
https://www.nike.sk/niketv/stream/42870957/23.9.2023-KFC_Komárno_vs_MyjavaTovább..
II. Liga: Történelmi siker, egy csapat sem kezdett még olyan jól a bajnokságban, mint a KFC!
2023-09-18 08:14:55Szombaton délelőtt a Disznólegelőn lépett pályára a Komáromi FC a pozsonyi Slovan B csapata ellen a szlovák országos másodosztály 8. fordulójában. A komáromiak a bajnokság egyetlen száz százalékos csapataként (7 forduló=7 győzelem) favoritként várták az összecsapást a tabella hetedik helyén álló Slovan fakó ellen.
A jó iramú mérkőzés nem szűkölködött helyzetekben. A komáromiak már a 40. percben megszerezték a vezetést Ganbold fejesével egy rögzített helyzetből.Tovább..
Hétből hét – Kiütéssel győzött a Komáromi FC
2023-09-09 21:43:16Magabiztosan, 4:0-ra győzött szombaton a Komáromi FC. A lilák az FK Pohronie csapatát fogadták Vágsellyén a szlovák országos másodosztály 7. fordulójában. Győzelmükkel a komáromiak továbbra is veretlenek és magabiztosan vezetik a II. liga tabelláját.
A hazaiak már a 13. percben megszerezték a vezetést Bayemi révén. A komáromiak egyértelműen irányították a játékot, a vendégeknek nem sok babér termett. A 40. percben Bayemi már második gólját jegyezte úgy, hogy közben teljesen szétesett a garammentiek védelme.Tovább..
LIVE: KFC - FK Pohornie
2023-09-09 14:48:00https://www.nike.sk/niketv/stream/42870941/9.9.2023-KFC_Komárno_vs_FK_PohronieTovább..
Gólgazdag meccsen, hátrányból fordítva hozott el három pontot Zsolnáról a Komáromi FC
2023-09-04 19:11:22Vasárnap délelőtt Zsolna B csapata ellen lépett pályára a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály 6. fordulójában. Bár a mérkőzés nagy részében a hazaiak domináltak, a KFC kétszer is tudott hátrányból fordítani, majd végül győzni.
Az első nagyjából 10 percben két komoly helyzetet is ki tudtak alakítani a zsolnaiak, Filip Dlubáč azonban mind a két esetben menteni tudott, a 15. percben azonban Kudlička révén megszerezték a vezető gólt.
A 25.Tovább..
1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.13.14.15.16.17.18.19.20.21.22.23.24.25.